Összes oldalmegjelenítés

Csillagszóró


Küzdj önmagadra és másokra ártalmas gondolataid ellen! Úgy bánj velük, ahogy azok bánnának veled. Ha eltűröd őket, gyökeret verve megerősödnek, leigáznak és kioltják benned a magasabb ideák forrását, amelynek világosságánál elkerülöd a szakadékokat s tisztán látod az egyedül járható utat.

Mielőtt a bensődben élő, "rejtett Erő" Istenné tenne, Tanítvány, képessé kell válnod rá, hogy holdvilágtested tetszésed szerint megfékezd, vagy feloldd, mint párát a fény.

Anyagi és Szellemi én sohasem találkozhatnak. Az egyiknek el kell tűrnie, hogy a másik teljes hatalomhoz jusson.

Míg magad nem váltál Ösvénnyé, nem találtad meg az Utat.

Te vagy az Út, Tanítvány! Bárhová igyekszel, te magad vagy a cél is!

Ne hidd, hogy a vágy vagy az indulat meghal, ha kielégíted. Ez a tévedés Mája legveszélyesebb fegyvere. A szenvedély attól válik legyőzhetetlen zsarnokká, ha táplálod, mert szokássá válik, s megfog, mint ravasz lépvessző a madarat. Kívánságod tárgyai alakot öltenek, gondolataid ellenséges sereggé válnak és rabszolgaként hurcolnak magukkal.

Csitítsd el ezért gondolataidat, egész figyelmedet Mesteredre fordítsd, akit még nem látsz, de érzed jelenlétét.

A tanítványnak vissza kell nyernie elvesztett gyermekkori állapotát, mielőtt az Első Hang újra felcsendül benne.

Ha meg akarod pillantani a Valóságot, amely független Alayától, gondolataidat tartsd távol minden külsőségtől, de tartózkodj a nyüzsögve rajzó benső képektől is, nehogy lelked fénylő tükrére árnyékot vessenek. Valamennyi érzékedet agyad rejtett középpontjában élő egyetlen érzékszervedre összpontosítsd; mert csak a titkos Szem előtt mutatkozik meg a meredek Ösvény, amely Mesteredhez vezet.

Hét utat kell megjárnod ahhoz, hogy elérkezz a szent Bodhi fához, amelynek árnyékában a "tökéletes Látás", a Szamádhi Mesterei pihennek.

Akiben a hét hang egyetlen harmonikus akkordként zendül meg, az benső Szentélyében megtalálta saját Mesterét. Maga lett a Világosság és a Ige, amely bő aratással vonul vissza önnön Örökkévalóságába. A Hét Hang együtt a misztikus "Csend Hangja". Aum Tat sat.

A tested nem Te vagy, Tanítvány! Isteni Éned testetlen és sem dicséret, sem ócsárlás nem férhet hozzá.

Őrizd meg tested mozgékonyságát és lelked tisztaságát, akkor elméd nyugodt lesz, mint a hegyi tó, amely az Ég végtelen derűjét tükrözi.

Senki se juthat azáltal felszabaduláshoz, ha tartózkodik minden cselekvéstől. Az Irgalom Ura elhagyta a csöndes vadon édes de önző nyugalmát és az emberiség tanítója lett.

Légy türelmes, Tanítvány! Ne félj a tévedéstől és ne udvarolj a sikernek. Benső szemed függeszd a csillagokra, ismerd fel bennük szülőidet, s gyermekükként fognak támogatni.

Légy kitartó, hiszen örök életű vagy. Árnyékaid élnek és eltűnnek. Ami benned végtelen, az maga a Tudás és az soha el nem múlik.

Az olyan embernek, aki mindig volt, van és lesz, nincs oka búsulni mulandó dolgok fölött. Az Örökkévaló élet benned nem ismeri a halált, Tanítvány, mert soha sem született és soha nem ér véget.

Ha el akarod érni a bölcsességet, légy alázatos mint a tenger, amely minden folyót magába fogad, mégis végtelen és mozdulatlan.

Aki megvilágosodott, csak önmagának engedelmeskedik. Aki megnyerte a nagy csatát önmagával, bár díját kezében tartja, isteni részvéttel szól: mások javáért e nagy jutalmat elengedem. Ez teljesíti a legnagyobb lemondást. A Világ egyik Megváltója Ő.

Légy jó kedélyű, óh Tanítvány!

Tanító sok van. A Mester lelke egy: Alaya, a Világszellem.

Alaya tiszta, fényes szellemét kivéve, az emberben minden mulandó. Az ő sugarának fénytörése vagy, s ez a fonál életed vezetője.

Lelked nem sértheti más, csak tévelygő tested. Szellemed nem sértheti más, csak szenvedélyek tépte lelked.

Légy ura gondolataidnak, ó, tökéletességre törekvő, ha a küszöbön át akarsz jutni.

Lelkednek olyanná kell lenni, mint az érett mangó, olyan puhának és édesnek mások fájdalmával szemben, saját szenvedéseddel szemben pedig olyan keménynek, mint annak magva.

Óvakodj az állhatatlanságtól.

Lehet-e számodra üdvösség, amíg minden szenved, ami él?

Ahonnan a csöpp kiszakadt, oda tér vissza.

Megmondatott: az utolsók lesznek a legnagyobbak, akik a világ üdvösségéért lemondtak saját üdvükről.

Akik a bölcsességet nem ismerik, élőholtak.

A tanító az Utat csak megmutathatja, de egyedül kell járnod rajta.

Ne engedd, hogy kedélyed és gondolatod érzékeid játékszere legyen. Élned, lélegezned kell mindenben, ami benned lélegzik. Érezned kell mindenben énedet és mindent az Emberben, s akkor összhangban leszel minden élővel.

Mint a Szent Folyó zúgása, melyben a természet minden hangja visszhangra lel, úgy rezegje vissza annak szíve, aki a "Nagy Folyamba lép", minden élőnek, lélegzőnek minden gondolatát és sóhaját.

A húr, amely a Mester keze alatt nem zeng harmóniában a többivel, elszakad.

Nincsenek megjegyzések: